Hozzászólás ehhez Érdekes, Események, Hírek, Ünnepek

2019.03.08. Arany Nap

Március 8-án csak mosolygós gyerekekkel lehetett találkozni az Arany János Iskolában.
A megszokott tanórák helyébe most az osztály és iskolai közösség derűs együttléte, a játékos élményszerzés lépett. A sok izgalmas feladat, a nemes versengés, a sport, a közös szavalat, éneklés az Arany Nap minden másodpercét kitöltötte, s jólesően elfáradtak azok, akik szívvel-lélekkel végigélték, „végigdolgozták” ezt a délelőttöt. Munkájuk jutalmául aranytallérokkal telt meg osztályuk kincses ládikája.


Már az előzetes feladatok is sok kisdiákot megmozgattak, sőt a szülők, nagyszülők is bekapcsolódhattak az Arany Nap előkészítésébe. Régi kiadású könyveket adtak a gyermekeik, unokáik kezébe, s beküldték őket a rögtönzött kiállításunkra. Biztatták a gyerekeket, hogy készítsenek rajzokat Arany János verseiről, akiknek keze nyomán gyönyörű munkák kerültek a paravánokra. Iskoladal is készült még előzetesen, de a délelőtt folyamán is, amiket a bátrabbak elő is adtak.


A napot Arany János egyik legszebb versével, a csodaszarvasról szóló regével kezdtük. Őseink életét, nemzetünk eredetét együtt szavalták kicsik és nagyok. Majd Arany János dalát énekeltük együtt, aminek a szövegét át lehetett írni iskoladallá.
A költő születésének évfordulóján illő, hogy megkoszorúzzuk az emléktáblát, melyet 2 éve avattunk a Szent László és az Arany János utca sarkán. Előzetesen már minden osztály elkészítette a maga szalagját, amit egy szép idézet kíséretében az iskola szalagjára tettek. Ezt kötöttük a koszorúra az első közös Arany Nap emlékére.

A délelőtt mozgalmas része még csak ezután indult! 12 feladat várt a gyerekekre több különböző helyszínen. A nagyobbak online Arany-kvízt oldottak meg az iskola új táblagépeit is kipróbálva, harcoltak az aranynaszádért torpedójáték keretében, verset költöttek Arany János szavaira, iskoladalt írtak, Arany-portrét készítettek. Kicsikre és nagyokra egyaránt vártak a sportversenyek, az aranyhal-horgászás, a képkirakó, logikai feladványok, totó, kézműves foglalkozás és még sok meglepetésjáték. A kicsik jelkeresésre az udvarra is levonultak.


Az értékelés után mindenki jóízűen elfogyaszthatta a külön erre a napra rendelt aranygaluskát.


A nap zárásaként még szurkolni lehetett a pingpongdöntőn: Ki nyeri vajon az „aranylabdát”?
Dicséret illeti a nap minden résztvevőjét a fegyelmezett magatartásért, a derűs együttlétért, a szebbnél szebb alkotásokért, a jól összehangolt csapatmunkáért! Reméljük, mindenki talált kedvére való feladatot, s nemcsak jól érezte magát, de maradandó élményre s tudásra is szert tett ezen az első közös iskolanapon!

2019. 03. 10.
Juhász Istvánné