A legdrágább Anyukának

 

Ezernyi kis apró jellel 
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat;
vajon mikor érkezem?
Később aztán ágyam mellett 
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.
Mint napfény a fellegek közt, 
szivárvány a rét felett, 
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.
Akárhányszor születnék is, 
nem kellene más nekem, 
azt kívánnám századszor is, 
mindig, mindig légy velem.
Kezemben e kis virággal
tiszta szívből kiáltom: 
Te vagy nekem a legdrágább 
Anyuka a világon!

 /Mentovics Éva/